Tájékoztató a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) bevezetéséről

 

Felhívjuk az érdekeltek figyelmét, hogy bevezetésre került a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK)

A NTAK célja az országos statisztikai adatgyűjtés segítése, és a magyarországi turizmusfejlesztéshez szükséges szálláshelyek vendégforgalmi-adatainak naprakész biztosítása, a szektor átláthatóságának megteremtése, valamint a szálláshely-szolgáltatók adminisztrációs terheinek és kötelezettségeinek csökkentése.

A NTAK működését a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016.évi CLVI. törvény, a részletszabályokat a 2016. évi CLVI. törvény végrehajtásáról szóló 237/2018. (XII.10.) Korm.rendelet határozza meg. Fenti jogszabályok tartalmazzák a regisztráció ütemezését, a kötelező adatszolgáltatás rendjét, a főbb technikai, valamint vendég-nyilvántartó-szoftverre vonatkozó adatokat.

A NTAK üzemeltetőjeként a 237/2018.Korm.rendeletben foglaltak szerint Magyarország Kormánya a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.-t (MTÜ) jelölte ki.

A 239/2009.(X.20.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése szerint: A szálláshely-szolgáltatási tevékenység folytatásának részletes feltételeiről és üzemeltetési engedély kiadásának rendjéről a szálláshely fekvése szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjét jelöli ki.

A 237/2018. Korm. rendeletben foglaltak alapján a regisztráció az adatszolgáltatási kötelezettséget megelőzően, ütemezetten történik a 239/2009.Korm.rendelet értelmében meghatározott tevékenységforma szerint.
2019.július 01-vel a szállodáknak
2019.október 01-vel a panzióknak
2020.január 01-vel a kempingeknek, üdülőházaknak, közösségi-és egyéb szálláshelyeknek kötelező NTAK kommunikációra képes szálláshely-kezelő szoftvert alkalmazniuk.

Az MTÜ térítésmentesen biztosít egy saját fejlesztésű szálláshelykezelő szoftvert azon szálláshelyeknek, akik legfeljebb 8 szobával és 16 férőhellyel rendelkeznek.

További részletes információ található a https://info.ntak.hu oldalon.

 

« Vissza
LEGÚJABB HÍREK, INFORMÁCIÓK
  • Locsolási Tilalom!!

    Locsolási Tilalom!!

    Tisztelt Lakosság! A meleg időjárástól kialakult szárazságra és a megnövekedett vízfogyasztásra való tekintettel a Bakonykarszt …
  • Vászolyi Nyár

    Vászolyi Nyár

    Ajánljuk figyelmébe a 2021 évi Vászolyi Nyár programjait!
  • Falunapi Rendezvény

    Falunapi Rendezvény

    Szeretettel meghívjuk, 2021. június 19-én szombaton a Faluház udvarán tartandó falunapra.Az idő rövidsége miatta papír …
  • Mobilizált ügyfélszolgálat

    Mobilizált ügyfélszolgálat

    Értesítjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Balatonfüredi Járási Hivatal illetékességi területén 2021. június 1. napján (kedd) …
  • Influenza oltás!

    Influenza oltás!

    Kedves Betegeink! Értesítem a lakosságot, hogy a 2020/2021-es influenza oltás megérkezett.Tekintettel a járványügyi helyzetre, fontosnak …
Önkormányzati Hírek
  • Locsolási Tilalom!!

    Locsolási Tilalom!!

    Tisztelt Lakosság! A meleg időjárástól kialakult szárazságra és a megnövekedett vízfogyasztásra való tekintettel a Bakonykarszt …
  • Közterületi Fejlesztés

    Közterületi Fejlesztés

    „VÁSZOLY „FORRÁS-TÓ” VÍZISZÍNPAD ÁTÉPÍTÉSÉVEL EGYBEKÖTÖTT KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉST CÉLZÓ KÖZTERÜLETI FEJLESZTÉS” CÍMŰ PROJEKT AZ INNOVÁCIÓS ÉS TECHNOLÓGIAI …
  • Tájékoztató hirdetmény

    Tájékoztató hirdetmény

    Tisztelt Ingatlantulajdonosok! Településünk a 2019. tavaszán meghirdetett „Hungarikum pályázaton” támogatást nyert a falu értékeit bemutató …
  • Eladó Önkormányzati telkek !!ELFOGYTAK!!

    Eladó Önkormányzati telkek !!ELFOGYTAK!!

    Ezúton tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy a telkek elfogytak! Vászoly északi részén 7 db telket kínál …
  • 8/2019.(VIII.8.) HVI határozat…

    8/2019.(VIII.8.) HVI határozat…

    …Vászolyon az egyéni listás jelölt, valamint a polgármester jelölt állításához szükséges ajánlások számának megállapításáról Határozat …
Ismeretbővítés
  • Levegőminőség Magyarországon

    Levegőminőség Magyarországon

    Levegőminőség Magyarországon – Tények és tévhitek helyett Előadás a könyvtárban
  • Magazinok a könyvtárban

    Magazinok a könyvtárban

    A könyvtár 2019-től több nagysikerű magazin előfizetését indította el. A magazinok a könyvtári nyitvatartási ideje …
  • Idegsebészeti missziónk Afrikában

    Idegsebészeti missziónk Afrikában

    2019. január 19-én 16 órakor a könyvtárban Dr. Bagó Attila idegsebész főorvos mesél afrikai útjáról …
Adó 1% felajánlás

Ismerje meg a Vászoly Fennmaradásáért Közalapítvány tevékenységét és céljait és fordítsa hasznos célra adója 1 százalékát.

Támogassa adója 1 százalékával a Vászoly Fennmaradásáért Közalapítványt.
Adószám: 18914898-1-19

PÁLYÁZAT

Pályázat

Humán közszolgáltatások fejlesztése az észak-balatoni térségben Project azonosító: EFOP-1.5.2-16 2017-00016

További részletek >>

vaszoly.hu | Motor: WP | Sablon: Netstilus | Kinézet: K@tilla | Tartalom: vaszoly.hu

Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldal „cookie”-kat (sütiket) használ. Fontos azonban tudni, hogy ezek semmilyen adatot nem tárolnak illetve küldenek az oldal látogatóiról vagy böngészési szokásairól, csak is az oldal használatát segítik. Weboldalunk használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Ha mégsem szeretné akkor az internetböngésző beállításainak megváltoztatásával a sütik küldése letiltható!

Adatkezelési tájékoztató

2000 - 2021 © Vászoly Hivatalos Honlapja

Skip to content